Városnézés Pozsonyban
A világ számos nagyvárosa büszkélkedhet műemlékekkel, látványosságokkal, melyek csak és kizárólag rá jellemzőek s amelyek mágnesként vonzzák a látogatókat. Viszont nemcsak a templomok, a szobrok, a szökőkutak és a várromok képesek erre.
Pozsony sajátos atmoszférája köthető például az utcai művészekhez és a turistákat, illetve magukat a pozsonyiakat is szórakoztató nyári kulturális programokhoz egyaránt. A pozsonyi Korso egy tipikus találkahely minden korosztály számára. A kávézók és éttermek ablakából itt jól megfigyelhetők a pozsonyiak mindennapjai, úgy nyáron mint télvíz idején. Aki szó szerint bele akar szippantani a pozsonyi levegőbe, az el ne szalassza a karácsonyi vásárt. Ilyenkor a várost mindenhol fahéj, szegfűszeg, mézes puszedli és puncs illata járja át.
A pozsonyi Vár a város szimbóluma, elválaszthatatlan a szlovák főváros látképétől. Így magától értetődő, hogy annak megtekintését minden ide látogató beiktatja programjába. A Vár a Duna bal partján magasodik immáron több évszázada, nem messze a városközponttól és számos egyéb történelmi nevezetességtől. A Vár Maria Theresia idejében élte fénykorát, amikor a város magyar királyi székhely, illetve a politikai és társadalmi élet központja volt. Több mint két évszázadon keresztül Pozsony a magyar királyok és királynék koronázó városaként is szolgált. Nyaranta történelmi játékok során a Szent Márton Dómban fel is élesztik ezt a nemes hagyományt.
A legtöbb történelmi épület és turisztikai látványosság a városközpontban található, mint a Čumil (Férfi munkában) és a Schöne Naci (Lamár Ignác) szobrok. A látnivalók sorából nem maradhat ki a Mihály-kapu és az Óvárosháza, ugyanúgy, ahogy az egyik legszebb pozsonyi rokokó stílusú épület sem, a Jó Pásztor háza, ahol pozsonyi mesterek óracsodái kerülnek kiállításra. A városközponttól nem messze találhatók a dévényi várromok.
A mycentrope.com jó szórakozást kíván Pozsony felfedezése során! Ne feledje: ne csak lássa, élje is át a csodát!
Pozsony Óvárosának látnivalóiról bővebben itt tájékozódhat.

Nevezetességek |
Cím |
| Pozsonyi vár | Pozsony - Hrad, 810 06 Pozsony |
| St. Martins katedrális | Rudnayovo námestie 1, 811 01 Pozsony |
| Mihály kapu | Michalská 22, 811 01 Pozsony |
| Régi Városháza | Primaciálne námestie 3, 811 01 Pozsony |
| Trinitarierkirche | Župné námestie, 811 01 Pozsony |
| Reduta – Szlovák Filharmónia | Námestie Eugena Suchoňa, 811 01 Pozsony |
| Szlovák Nemzeti Színház | Jesenského 1, 811 01 Pozsony |
| Devin Vára | Muránska ul., 841 10 Pozsony |
| Chatam Sofer Emlékmű | Nábrežie armádneho generála Ludvíka Svobodu, 811 02 Pozsony |
| A jó pásztor háza | Židovská 1, 811 01 Pozsony |
