//// Szlovákia
Elton John koncert Pozsonyban
Az Elton John európai koncertturné legközelebbi állomása Pozsony.
2012. július 10-én Elton John és zenekara lép fel a pozsonyi Ondrej Nepela Arénában és egy egész estén át szórakoztatja a zene szerelmeseit az szlovák fővárosban.
Elton John Erzsébet Királynő számára különleges koncertet ad
Elton John Las Vegast maga mögött hagyva májusban indult európai koncertkörútjára, s Pozsony mellett Írországba, Angliába, Franciaországba, Németországba, Dániába és Svájcba látogat majd el. Elton John nem kisebb megtiszteltetésben részesült, minthogy Erzsébet Királynő uralkodásának 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen is koncertezhet majd. Pozsonyba 7 év után tér vissza, ahol az újonnan felújított jégpályán ad majd koncertet.
Elton John – a legenda
Elton John, az angol származású fenegyerek idén ünnepelte 65. születésnapját. Közel 50 éve tartó karrierje során Elton John 3.000 koncertet adott, 35 arany és 25 platinaalbum kitüntetést kapott és több mint 250 millió lemezt adott el. 1995-ben Elton John az Oroszlánkirály című filmben megszólaló „Can You Feel the Love Tonight” című szerzeményéért pedig egy Oscar, 6 Grammy és 4 Brit Awards díjat is átvehetett. A Diana hercegnő tragikus halálra írt „Candle In the Wind” című kislemez nemcsak heteken át vezette a Billboard listát, hanem 33 millió példányban fogyott el. Elton John az idén márciusban fejezte be 33. albumát, mely a „The Driving Board” címet kapta.
Elton John – amit csak kevesen tudnak a sztárról
A zenész Reginald Kenneth Dwight néven látta meg a napvilágot. A kis Reginald az Elton keresztnevet Elton Dean szaxofon művésztől, míg a John utónevet Long John Baudry blues énekestől kölcsönözte. Elton John már 3 évesen zongorázni tanult és 17 éves volt, amikor édesapja megpróbálta jobb belátásra bírni és bankárnak taníttatni. Elton John hosszú küzdelem után végleg kitört a bulimia, alkohol és drog fogságából. 1976-ban színt vallott homoszexuális beállítottságáról és 8 évvel később örök hűséget esküdött Renate Blauel-nek. A házasság mindössze 4 évig tartott és 2005. óta Elton John élettársi kapcsolatban él David Furnish-sel, akivel közös gyermeket is nevel. Elton John a Beckham gyerekek, Brooklyn és Romeo keresztapja is.
Elton John pozsonyi koncert - Információ
Dátum: 2012. július 10.
Helyszín: Ondrej Nepela Aréna, Odbojárov 63/9, 83104, Pozsony
Jegyárak: 49-től 250 euróig
Belépő megvásárolható az Eventim oldalán.
//// címkék
részek
- Facebook .
- Twitter .
- Del.icio.us .
- Mister Wong .
- digg .
- scoop .
- Yahoo My Web .
- Google Bookmarks .
- Technorati .
- Microsoft .

