Bécs kávéházai

Amikor a bécsi kávéházi kultúráról beszélünk, először is mindig Bécs 1683-as második török megszállását említjük. A legenda szerint a törökök a város kapui előtt elszenvedett bécsi vereségük után, a fejvesztett menekülés közben hátrahagytak egy kávébabbal teli zsákot, amelynek tartalmával a bécsiek eleinte nem nagyon tudtak mit kezdeni. Valószínűleg nem kevés idő telt el, míg a kávébabból főzött zavaros barna levesből egy csészényi aranyszínű, krémes eszpresszó lett, amelyet a kávéházi pamlagon kényelmesen elhelyezkedve nem is felhörpintünk, hanem lassan kortyolgatunk.

Persze az idő múlása nem téma, amikor Bécsben egy kávéházba látogatunk. Sőt, ellenkezőleg, azért megyünk kávéházba, hogy mintegy fricskát adjunk az időnek: miközben a főpincérek nesztelen suhannak el mellettünk, a mindennapok rohanása elmarad mögöttünk és az idő mintegy lassulni látszik, élvezettel fogyasztjuk a tejszínes tortát, megbújunk az újságok mögött és iszogatjuk a kávénkat. Persze itt Bécsben nem kávét rendelünk hanem … „Einspänner”-t (rövid eszpresszót füles pohárban nagy adag tejszínhabbal tetején) vagy egy „Kleiner Brauner”-t (egyszerű eszpresszó tejjel vagy tejszínhabbal kis csészében), egy „Mocca”-t (eszpresszót) vagy egy „Melange”-t (fele tej, fele kávé) … és ezzel a bécsi kávéházak kávékészítési módszereinek még csak töredékét említettük. Az utóbbi években a bécsi kávéházi kultúra finoman összeolvadt az olasszal, így ma már akár „Ristretto”-t (nagyon rövid eszpresszó) vagy „Cafe Latte”-t (tejes kávé) is rendelhetünk.

Még egy jó tanács: ne legyen felháborodva, ha a főpincér először jó ideig önre se hederít, miután helyet foglalt a kerek kávéházi asztalnál. Valójában ezzel a gesztussal az igazi, üldögélő kávéházi vendégek közé sorolja be önt, aki időt szán a kávéházi tartózkodásra, amelyre azért van szükség, hogy igazán magunkba szívhassuk ezt a felejthetetlen atmoszférát.